Az F1-es győzelem receptje

2013.06.11. 11:39

Sebastian Vettel sorozatban 3 világbajnoki címet szerzett, és jelenleg is ő a legesélyesebb a trófeára. De mi állhat a sikerei hátterében? Nézzük!

vettel.jpgFotó: Vettel a Red Bull-ban

A legfontosabb tényező az autó. Nagyon fontos, hogy a pilóta számára egy olyan autó álljon rendelkezésre, ami eszméletlenül gyors, és egyben megbízható is. Hiába kapja ugyanis a leggyorsabb versenygépet, ha az folyamatosan lerobban, mint Raikönennél 2006-ben. A leggyorsabb F1-eshez elengedhetetlen a megfelelő tervező, mint a Red Bull csapatnál Adrian Newey, aki már számtalan világbajnok technikát álmodott meg.

Szintén nagyon fontos a megfelelő pilóta. Egyben gyorsnak, és konstansnak is kell lennie. Nem engedheti meg magának, hogy egyszer-kétszer magasan kiugrót teljesítsen, máskor pedig messze elmaradjon az elvárásoktól. Megfelelően nyugodtnak, és higgadtnak is kell lennie, hogy jó döntéseket hozzon nagy nyomás alatt, amit el kell bírnia viselni. Persze ahhoz, hogy ezeket teljesíteni tudja, meg kell érnie, fel kell nőnie a feladatokhoz. Jó kapcsolatot kell ápolnia a csapattal, és csapattársával is, hogy semmi se akadályozza a megfelelő teljesítmény elérésében. Nem elhanyagolandó, hogy meg kell lennie benne a tűznek, ami később akár legendává is emelheti, mint például Ayrton Sennát.

Továbbá nagyon fontos a megfelelő gumiabroncs. Ennek ki kell szolgálnia a pilótát, hogy az végre tudja hajtani, amit csak szeretne a pályán, és ne kelljen csak a gumira figyelnie, bár a jelen környezetben nagyon fontos, hogy a versenyző bánni tudjon az abroncsaival, és kordában tudja tartani azok kopását. Nem volna jó, ha a bajnoki címeket a gumi döntené el. A mai F1-ben azért még ilyenről nem beszélhetünk. Habár túlságosan kopnak az abroncsok, még kordában tartható működésük.

Elengedhetetlen megfelelő csapattárs. Egyrészről, ha látja hogy társa gyorsabb nála, és sokkal több pontja van, akkor tudnia kell a pozícióját a csapatban, és ha kell átadni a helyét, hogy márkatársa esélye megmaradjon a végső sikerre. Az is lényeges, hogy jó legyen a kommunikiáció közöttük. Emellett mindkét pilótának gyorsnak kell lennie, hogy ezzel is ösztönözzék a másikat a még jobb teljesítmény eléréséhez.

Kiváló csapat sem árt.Nélkülük nem lehet győzni. Ők készítik fel a futamokra az autókat, és végzik a kerékcseréket, és bizonyos helyzetekben a döntéseket is ők hozzák meg, ezért nélkülözhetetlenek a sikerek eléréséhez.

Szerencse is kell. Anélkül senki nem lehet bajnok. Sokszor láttuk már, hogy bizonyos pilóták úgy nyernek a szezon végén, hogy szinte sosem esnek ki, és minden szituációból jól jönnek ki. De lényeges, hogy a szerencse sem jön magától, ahhoz is jónak kell lenni, és úgy is kell teljesíteni.Bízni kell fortuna segítségében. Szintén itt lehet megemlíteni az időjárást is, ugyanis az is sokszor befolyásolhatja a futamok végeredményét. Annak is kegyesnek kell lennie a versenyzőhöz ahhoz, hogy a végén minden összeálljon. Persze ezt nem lehet befolyásolni.

Végezetül ezeknek mindnek teljesülnie kell. De a legfontosabb az, hogy gyors autó és gyors pilóta kombinációja meglegyen mert akkor már megvan a fél siker, a többi pedig már a szerencsén múlik.

Képek Forrása: mirror.co.uk

süti beállítások módosítása