Ki nyerhetett volna Monacoban?
2013.05.28. 11:16
Az elmúlt hétvégén rendezték a Monacoi nagydíjat a Formula 1-esek számára. Rosberg ugyan győzött, de a mezőny folyamatosan a gumisprórolásra játszott, így nem tudjuk meg, ki lett volna a győztes, ha jobbak a gumik. Erről szól ez a cikk.
Ha a versenyben futott leggyorsabb kört tekintjük, akkor Sebastian Vettel győzhetett volna. Második helyen látta meg a kockás zászlót, de tempója véleményem szerint jó lett volna a győzelemhez, de vigyáznia kellett az abroncsokra, ahogy a többieknek is.
Az irreális, hogy a hátul lévő pilóták gyorsabbak legyenek, mint a mezőny elején körözők, ráadásul a gyengébb teknikákkal. Pedig ezt is láthatta az, aki végignézte az utóbbi évek talán legunalmasabb futamát, a Monacoi nagydíjat.
Rosberg is spórolt a gumikkal, de máskor is így tesz, és mégsem maradnak jó állapotban az abroncsok, mivel a Mercedes továbbra is szenved a gumikkal. Legalábbis az utóbbi futamokon ez így volt, de azóta volt egy szabályosnak nem biztosan nevezhető 1000 km-es teszt a Pirellivel. Ez biztosan jótt tett az ezüstnyilaknak, annak ellenére, hogy azt állítják, nem tudták milyen gumikat tesztelnek, mert a Pirelli nem árulta el azt, és ismeretlen jelöléseket alkalmazott az abroncsokon.
Az időmérős tempó alapján Hamiltonnak, és Webbernek is lehetett volna reális esélye a győzelemre, de a 2008-as bajnok nem volt a legjobb formájában, és még a Red Bulloktól is kikapott. Webber jobban ment, de mivel továbbra is másodhegedűs, így ha csapattársa mögül rajtol, nem engedik, hogy megelőzze, plána nem Monacoban. Másik kérdés, hogy tempója sem volt jobb többszörös világbajnok csapattársáénál.
A mezőny többi pilótájának semmi esélye sem volt, mivel ezen a hétvégén a Mercedes és a Red Bull kiemelkedett a mezőnyből, és ha reális tempót mentek volna, még akkor sem hiszem, hogy esélye lett volna bárminek is ellenük. Talán nagyobb tempónál jobban fogynak az abroncsok, és akkor Raikönnen kevesebb kiállással veszélyes lehetett volna, de ugye tudjuk, az autósportokban nincs "ha".
(kép forrása:f1fanatic.co.uk)