Június végén az angol nagydíjat fogját megrendezni a Formula 1-ben. Lássuk mit kell tudni a pályáról, és a várható esélyekről!

Az angol nagydíjat Silverstoneban rendezik. A pálya a Brit Királyi légierő második világháborús katonai repülőterén fekszik.Ezen az aszfaltcsíkon kissebb-nagyobb megszakításokkal 1950 óta rendeznek versenyeket. A pályát 1942-ben építették, bár azóta már átalakították többször is, így a vonalvezetése folyamatosan változott. 1948-tól alakították versenycsíkká.Az idei versenyt a 2010-ben módosított változaton fogják lebonyolítani.

brit-nagy.jpgSilverstone Circuit

A pályának hatalmas története van. 1950-ben az F1 első szezonában rögtön az első futamot ezen a helyen rendezték. Akkor Giuseppe Farina bizonyult a legjobbnak.1955 és 1986 között váltogatták a Brit nagydíj helyszínét, volt amikor Silverstoneban, volt hogy Aintreeben, és volt hogy Brands Hatchben rendezték. 1987-től Silverstone az állandó helyszín.

Következzenek a pálya számszerű adata: Hossza 5891 méter, amelyen 18 kanyar található. A pilótáknak az angol nagydíj során 52-szer kell körbeérniük. A futam távja 306,198 kilométer. A jelenlegi pályacsúcsot Fernando Alonso tartja a Ferrarival, aki 2010-ben 1.30.874-es köridőt teljesített. A pályán nem csak Formula 1-es versenyeket rendeznek, hanem többek között GP2,Brit Formula 3,Le Mans Series,Fia GT1,Moto GP,Superbike világbajnokság is versenyzik rajta.

Ami 2012-öt illeti, a pole pozíciót egy évvel ezelőtt Fernando alonsonak sikerült elérnie 151.746-os idővel, akit Mark Webber, és Michael Schumacher követtek a rajtrácson. A futam során fordult a kocka, mivel Webber Alonso előtt végezve megnyerte a futamot, a dobogó legalsó fokára a másik Red Bullos pilóta,Sebastian Vettel állhatott fel. A futam leggyorsabb körét Kimi Raikönnen jegyezte. Ezútán a nagydíj után tavaly a bajnokság összetett pontversenyét Alonso vezette 129 ponttal egyéniben, míg a csapatok között a Red Bull állt az élen.

Idén a szezon 8. futama lesz a Brit nagydíj június végén. Ha a jelenlegi erőviszonyokra tekintünk, akkor véleményem szerint legnagyobb esélye a futam megnyerésére idén is a Red Bull-nak lesz, akit talán tavalyhoz hasonlóan egyedül Fernando Alonsonak lesz esélye megszorongatni, bár időmérő során a Mercedes ismét jól teljesíthet az előző kvalifikációkhoz hasonlóan. Az autók tavalyhoz képest nem sokat változtak, így aki akkor jól szerepelt, az idén sem valószínű, hogy rosszul menne majd, mivel megvannak a korábbi beállítások. A vonalvezetést tekintve kevés hosszabb egyenes található benne és sok kanyar, ami a Renault motoros autóknak feküdhet. A Lotus az elmúlt két versenyen nem igazán brillírozott, és bár itt egyértelműen jobban akarnak majd teljesíteni már a gumiválasztásból adódóan sem biztos, hogy jók lesznek. A középcsapatok közül mindössze a Force Indiában látok potenciált egy esetleges kiugró eredmény elérésére.Azt sem szabad elfelejteni, hogy Angliában az éghajlat miatt sok az eső, ami bármikor megkavarhatja a sorrendet.Ebben a szezonban két DRS zónát jelöltek ki, amelyek a Wellington Straight, és a Hangar Straight egyenesekben lesznek.(Formula.hu)

A Pirelli 2013-ban a közepes és a kemény gumikat bocsájtja a csapatok rendelkezésére Silverstoneban, ami kedvezhet az ezüstösöknek, akik ugyan javítottak a gumik kezelésén, de még mindig nem igazán jók ezen a téren. Ez a gumi választás segíthet nekik ebben. Ugyanúgy a közepes és a kemény abroncsok lesznek  szállítva Magyarországra is, ami ellen a Lotus már fel is szólat, mondván nem értik ezt a túlzott óvatosságot.Korábban arról szóltak a hírek, hogy Angliában már az új keverékeket fogják megkapni a csapatok, ám ezt leszavazta a Ferrari,Lotus és a Force India, így minden marad a régiben.

A Brit nagydíj tényleges végeredményét csak június 30.-án tudjuk meg. Csak győzzük kivárni!

Forrás: wikipédia

Kép forrása: blog.xfree.hu

süti beállítások módosítása